
A gyógymasszőri végzetség megszerzése után tanult természetgyógyászatot, majd dr. Eőry Ajándok akupunktúrás orvos, a kínai orvoslás nagy tudója, kutatója mellett tanulta meg az akupresszúrát, akupunktúrát.
Dolgozott a doktor úr mellett, de dolgozott szépségszalonban Gödön és fogyókúraszalonban Budapesten is, mint masszőr és akupresszőr.
Jelenleg szülofalujában, a palócföldi Nézsán helyi könyvtárosként, az ottani kulturális élet fellendítésével foglakozik. Mellette továbbra is rendel természetgyógyászként, Budapesten tart Thai-Chi tanfolyamot. Szabadidejében fordít, természetgyógyászattal kapcsolatos cikkeket ír, kórusban énekel. Honlapján a magyar és kínai hagyományokról bőséges anyagot tett közzé. A közeljövőben jelenik meg dr. Eőry Ajándokkal közösen készített, kétkötetes akupresszúra tankönyve.
"Természetgyógyász munkám alatt rájöttem, hogy nem kell mindenkit meggyógyítanom, illetve nem nekem kell mindenkit meggyógyítanom. Akinek rám van szüksége, az megtalál. És ha sikerül elengednie a bajait, ha meg akar gyógyulni, akkor minden rendben. Találkoztam olyannal is, aki bár eljött hozzám, jobb szeretett beteg lenni. Igen, furcsán hangzik, de így van.
Voltak sikereim azokkal, akik elfogadták a segítségemet. Érdekes, hogy a segítség sokszor nem is testi szintű volt, sokkal inkább lelki, szellemi támogatás."
Természetgyógyász szakértőnktől az info@tatabanyainfo.hu e-mail-címen, illetve a fórumon keresztül kérdezhet, regisztráció és belépés után. A személyes adatokat bizalmasan kezeljük, publikus felületen való megjelenéshez csak a keresztnév illetve becenév használatát javasoljuk.