Több mint harmincan vettek részt az elmúlt napok védekezési munkálataiban Környén, ahol a tó vízszintjének hirtelen emelkedése kedd este kezdődött el. A normál 130 centiméteres üzemszint 220 centiméterre nőtt, s az egyébként 600 ezer köbméternyi vízmennyiség felett a védekezés során további 270 ezer köbmétert tároztak be. A mederbe kedd éjjel, a legintenzívebb időszakban másodpercenként 12, egy nap alatt több mint egymillió köbméter víz zúdult.

Fotó: S. Gy.
Mint Beke László polgármestertől megtudtuk, a legkritikusabb órákat keddről szerdára virradóan élték át, amikor két házat már kezdett körbevenni a víz, s 45 embert arról kellett értesíteni, hogy a kitelepítésükre kerülhet sor. A víz, amely később szerencsére visszahúzódott, a tóparti házakat, a Patak utca egy részét, s a Malomárok melletti épületeket veszélyeztette.
A mostani védekezés során a május közepén, mintegy kétezer homokzsákból készített védvonalakat erősítették meg, s a Vízügyi Igazgatóság Tatai Szakaszmérnökségének iránymutatása alapján szabályozták az átfolyó víz mennyiségét is a zsilipekkel. A polgármester hangsúlyozta: a védekezés elsődleges célja ezúttal is a tóból kiáramló víz egyenletes elosztása volt a levezető árkok között annak érdekében, hogy ne öntse el az Oroszlány felé vezető, 8135-ös számú közutat. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy az egyébként átlagosan 80 centiméteres vízszintű Által-ér Tatabánya felé 256 centiméterrel tetőzött.
A védművek őrzése, monitorozása jelenleg is éjjel-nappal tart, mivel a most 180 centis magasságon lévő vízszint, ha csak 10 centivel is megemelkedik, akkor az azt jelenti, hogy ismét csak a homokzsákok tartják majd a tómederben.
Beke László szerint abban, hogy a településen nem alakult ki jelentősebb katasztrófahelyzet, a szakszerű irányítással folytatott védekezés mellett két tényező játszott nagyon fontos szerepet. Az egyik az időjárás volt, mivel csökkent az esőzés intenzitása, a másik pedig a Bokodi tónál biztosított védekezés. Ott ugyanis a homokzsákokkal 25 centiméterrel magasították meg az árapasztót, s ennek köszönhető, hogy Környén végül nem öntötte el a víz az érintett területeken található családi házakat, s az Oroszlány felé vezető közút sem került veszélybe.