A kormány alig négymilliárdot spórol jövőre a korábbi lakástámogatási rendszer lényegi elemeinek eltörlésével. Ezzel szemben viszont várhatóan, több mint húszezer lakást építeni, illetve vásárolni szándékozót foszt meg az új otthon lehetőségtől. Az október elsejétől bevezetett új lakástámogatási rendszernek köszönhetően, tovább fog csökkenni a lakásépítések száma, mely vészesen közelít az elmúlt húsz év eddigi legalacsonyabb értékéhez, a húszezres lélektani határhoz – fogalmazott Bencsik János, a Fidesz szakpolitikusa. Hozzátette: a kormányzati döntés következtében tovább fog romlani az építőiparon belüli foglalkoztatási helyzet, de jelentős bevételkiesést fog elkönyvelni a központi költségvetés bevételi oldala is. - A Fidesz, mint ahogy azt már korábban is bejelentettük, vissza fogja állítani a korábbi szocpol támogatás rendszerét, mert az a fiatalok otthonteremtésének az előfeltétele. Az ellenőrzésre azonban az eddigieknél sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani, hogy a közösségi forrásokból származó kedvezményekkel senki se tudjon üzletszerűen visszaélni – mondta Bencsik János.