Elkapták a fiatalokból álló bűnbandát
kemrfk
2009. szeptember 16.
A dolgozók a nyitást követően észlelték, hogy a hátsó ajtóról hiányzik a biztonsági zár, az üzletből pedig jelentős értékű áru. Feljelentést tettek a Rendőrségen, de az elsődleges adatgyűjtés során a nyomozók nem akadtak a betörők nyomára.
További adatgyűjtés következett, melynek során közel egy év után két férfi került a rendőrök látókörében. Mindketten helyi lakosok. Pénteken állították elő a Tatabányai Rendőrkapitányságra, ahol kihallgatásuk során elismerték a bűncselekmény elkövetését.
Mivel a környéken több hasonló betörés is történt a nyomozók megvizsgálták a fiatalemberek baráti, ismerősi körét is. Így került előállításra további 4 környei férfi, akik összesen 4 vagyon elleni bűncselekmény elkövetését ismerték el. Egyikük villanyórát lopott, másikuk egy kerti kismedencét. Volt, aki egy szivattyúval távozott, míg más egy kapával szakszerűen 4 mázsa krumplit szedett fel egy idős bácsi kertjéből.