Immáron megvannak a szocialista nagyvállalkozó Kapolyi László cége, a System Consulting által visszamondott áramvásárlási szerződés első áldozatai. – mondta Bencsik János fideszes képviselő arra reagálva, hogy a Vértesi Erőmű Zrt. vezérigazgatója bejelentette, június elsejétől elbocsátják a cég által foglalkoztatott 240 erdélyi bányászt.
Amint az várható volt, gyorsan megszülettek azok az intézkedések, amelyek a Kapolyi László cége által felmondott áramvásárlási szerződés következtében előállt válsághelyzet kezelését hivatottak biztosítani az utolsó mélyművelésű bányát is üzemeltető Vértesi Erőmű Zrt.-nél. Szabó Pál – korábbi energiaügyi miniszter – szerdán, a kora délután megtartott munkásgyűlésen jelentette be, hogy június elsejével megszüntetik a márkushegyi bányaüzemben dolgozó 240 erdélyi bányász munkaszerződését. A bejelentés szerint az év végéig további elbocsátásokat nem terveznek, de júniusban a teljes bányászati tevékenység szüneteltetetése mellett közel 2100 munkavállalót küldenek kényszerszabadságra.
Bencsik János szerint a leépítés, és a bányászati tevékenység szüneteltetése kedvezőtlen hatást fog gyakorolni a szolgáltatási szektorra is, hiszen a vállalat alaptevékenysége az átlagosnál nagyobb mértékben jelenik meg megrendelőként a piacon, és ennek további munkahelyek eshetnek áldozatul. A térség országgyűlési képviselője kiemelte, hogy a gazdasági válság különösen sújtja Komárom-Esztergom Megyét, ezért jelzésértékű az, hogy immáron a kormányzat, és az állami tulajdonban álló vállalat is beállt a munkanélküliek számának gyarapítói közé.
Szabó Pál szerint a most bejelentett intézkedésekkel kettőmilliárd forint megtakarítást tud elérni a társaság. Erre azért van szükség, mert a kormányzat elvárja, hogy a több év alatt felgyülemlett, indokolatlanul magas szénkészlet leépítése megtörténjen, valamint költségtakarékos gazdálkodás keretében a társaság megszabaduljon az alaptevékenységhez nem tartozó vagyonelemektől. Bencsik szerint a kormányzatnak eddig is érvényesíteni kellett volna a felelős gazdálkodásra vonatkozó elvárásait, és akkor nem történhetett volna meg, hogy egy szocialista vállalkozó miatt 20 milliárdos kártérítést követeljenek a Vértesi Erőműtől a károsult áramkereskedők, és nem adták volna el úgy a bánhidai zagytér területét szabálytalanul, hogy a hatmilliárdos környezetvédelmi kármentesítés kötelezettsége továbbra is az erőművállalat nyakán maradt.