Lemondott a Tatabánya ügyvezetői posztjáról Török József. A sportvezető hosszú évek óta volt résztvevője a város futballéletének, sokan vele azonosították a Bányászt, ám Török elmondása szerint nem kíván a továbbiakban azonosulni a tulajdonos és jobbkeze által képviselt iránnyal.
Török József az alábbi közleményt juttatta el a tatabanyafc.hu-nak:
A mai napon lemondok a Sziget Foci Kft. ügyvezetői posztjáról.
Indoklásként legyen annyi elég, hogy véleményem szerint az amerikai tulajdonos és „fegyverhordozója” (Konstandinos Mokalis) lehetetlen helyzetbe hozza a tatabányai labdarúgást és ebben semmilyen formában nem kívánok részt venni.
Köszönettel tartozom a város vezetőinek, kollégáimnak és a szurkolóknak, hogy részese lehettem Tatabánya labdarúgó történetének.
Sok sikert és HAJRÁ BÁNYÁSZ!
Tisztelettel: Török József
A sportvezető 2002-től irányította a futballcsapatot, amely ez idő alatt feljutott az NBI-be, ahol egy remek ötödik helyezést is elért, ám ezt követően nehéz anyagi helyzetbe került és ismét kiesett, jelenleg pedig a Nyugati-csoport negyedik helyén áll.
Eközben a csapat a felkészülés jegyében a III. Kerülettel találkozott felkészülési mérkőzésen, melynek első félidejében több gólszerzési lehetőséget is kialakított a Bányász, ám ezek rendre kimaradtak.
A fordulás után egy szabadrúgást követően Nagy Richárd szerzett vezetést a Tatabányának. Ezt követően még Dombai is betalált, majd szépített a Kerület, ám a meccset végül 2-1-re a Bányász nyerte.
III-Kerület-FC Tatabánya 1-2
FC Tatabánya:
1.félidő: Dénes Zsolt, - Almási László, Nagy Csaba, Vámosi Csaba, Gellér Gábor, - Szalai Tamás, Farkas Viktor, Vass Norbert, Kollár Dániel, - Megyesi László, Faragó Bence
2.félidő: Floszmann Tamás, - Bukovecz Ferenc, Nagy Csaba, Mátyus János, Szolnoki Péter, - Rácz Norbert, Nagy Richárd, Kovács István, Szabó Pál, - Jakab Róbert, Dombai Viktor