A fesztiválon sikeresen szereplő zenekarok értékes díjakat nyerhettek. Többek között hazai fesztiválokra való eljutást, hanganyag elkészítési lehetőségeket és ajándékcsomagokat. A program fő támogatója a PANKKK program.
A Láma Dalai zenekar tagjai több más formációban is játszottak már együtt. 2000-ben lettek "A Láma Dalai". Ekkor körvonalazódott a stílus, ami reggae-s, ska-s elemekből áll, rockos beütéssel. Érdekes színfoltja a csapatnak azok a számok, amelyek híres előadóktól származó átdolgozások (Dire Straits, Queen, Deep Purple…), átültetve saját felfogásukba.
-Z enekarunkkal 2006. februárjában indultunk a Wan2 Tehetségkutatóján, (Szarvason a Zebra Clubban) ahol döntősök lettünk- vallanak a Láma Dalai zenészei - Ennek eredményeként részt vettünk a 2006-os WAN2, és a Hegyalja Fesztiválon is. A 2006-os VIVA tv által szervezett Tehetségvadászaton bejutottunk azon zenekarok közé, akikkel riport készült a műsoron belül. 2008-ban a Fringe Fesztiválon a zenekar Fringe-Díjat kapott, és bekerült a legeredményesebb fellépők közé. Most pedig itt a győzelem a tatabányai Peron Tehetségkutatón.
Az országos fesztiválon több Komárom-Esztergom megyei csapat is indult az elsőségért. Ott volt az oroszlányi Bagdad 3, a tatabányai X-Elite és az UGYSE zenekar, valamint Komáromból az M Nélkül zenekar. A zsűri tagjai voltak: Kowalski, Racs Attila, a Tatabányai Zenészegylet elnöke, Binges Zsolt zenész, Maróthy Zoltán zenész és Fikner József zenész. A független szakmai zsűri kidolgozott szempontrendszer alapján választotta ki a legjobb élőben játszó zenekart.
A Peron Tehetségkutató fesztivált először vették filmre, amely filmet hamarosan műsorra tűzik a hazai televíziók.