A jegyzet előbb a 2002 óta bekövetkezett gázáremelések számosságáról és mértékéről szól, illetve ennek hatásairól, főként a választópolgárok (Csaba az „átlagos család” kifejezést használja) anyagi megterhelése szempontjából. Ezzel nincs mit vitázni, viszonylag egyértelmű a helyzet, és ismereteim szerint is egyre több a Komtávhő adósa. (Az más kérdés, hogy a Komtávhő légköbméterben számolja el a fűtés díját, tehát az „átlagos lakás” kifejezés talán jobb lenne, igaz, hogy az „átlagos lakásoknak” nincs szavazati joga.)

Az is igaz, hogy a Komtávhő azért kénytelen az önkormányzathoz mint árhatósághoz fordulni a díjemelési kérelmekkel, mert az erőmű is emeli az árait, ahogy a gáz beszerzési ára is nő. És az sem vitatéma, hogy ha a város egykor megvette volna az erőművet, akkor most könnyebb helyzetben lenne, mert a valóban százmilliós nyereségek az önkormányzat kasszáját tömték volna ki. Az sem titok, hogy ezt az orbitális elcseszést az akkor Lévai Ferenc vezette szocialista képviselő-testületi többség – Bencsik János távollétében – hagyta jóvá, magyarul tudjuk, kit kellene szidnunk, ha már épp szidni szeretnénk valakit emiatt.

Bencsik János állítólag azóta sem szavazott meg egy távhődíjemelést sem, és mint kiderül, Bereznai Csaba ugyanígy tesz. Indoklása: nem a tatabányaiaknak kell megfizetni a kisebbségi kormány tehetetlen és felelőtlen gazdaságpolitikájának árát.

És most nézzük, mi a bajom ezzel az egésszel. Annyit előre kell bocsátanom, hogy a történetnek csak a konkrét eset szintjén van köze az aktuálpolitikához.

Azzal egyetértek, hogy a jelenlegi (vagy épp a mindenkori) kormány kétbalkezességének árát nem a tatabányaiaknak kell megfizetnie. Vagyis nem csak. Ugyanígy megfizeti Nyíregyháza, Sopron és Szeged, Csákánydoroszló és Nyékládháza. Az adót, amiből az állam fenntartja magát, kifizeti a nyugdíjakat, a közszféra dolgozóit, a közintézmények működtetését, az önkormányzatokat, nos, ezt az adót mi, állampolgárok – dolgozók, vállalkozók, de még a feketén foglalkoztatottak is – fizetjük be SZJA, társasági adó, áfa, jövedéki adó és sok egyéb jogcímen. (N.b. Akit feketén foglalkoztatnak vagy éppen nyugdíjas, a fogyasztási adó révén a vásárolt áruk, termékek árának jellemzően 20%-ával járul hozzá a közöshöz, úgyhogy nem teljesen igaz, hogy nem fizet adót. Ha még tankol is néhanapján, akkor pedig még durvábban adózik arányaiban.)

Ebből az következik, hogy ha Csaba nem szavazza meg a Komtávhő díjemelési kérelmét – tegyük fel, hogy az ő szavazata a döntő -, akkor a Komtávhő szépen eladósodik, mert előbb-utóbb veszteséget fog számára okozni a bevételek és kiadások eltávolodása egymástól. Mivel azonban a Komtávhő az önkormányzat többségi tulajdonában van, hát majd a város lesz az, amelyik az adósságot kezelni, valószínűleg átvállalni lesz kénytelen. Ám az önkormányzatnak két fő bevételi forrása van: a központi költségvetésből kapott apanázs, és a helyi adóbevételek. Így tehát végül Csákánydoroszló és Nyékládháza megtermelt adóforintjai fogják többek között betömni a Komtávhő adósságát. És ez nem igazságos, mondhatja bárki Csákánydoroszlón.

A dolog amúgy ezerfelé kiterjeszthető, most gyorsan csak egy példa: a Sparban sosem jelentik be az áremeléseket, hanem egyszerűen átárazzák a termékeket, és annyi. Így lett a duplája pl. az étolaj ára, amit még én is észrevettem. De mondja meg bármely politikus: életszerű lenne azzal érvelnem a kasszánál, hogy nem fogom megfizetni annak az árát, hogy világpiaci tendencia az élelmiszerárak növekedése, viszont engem ne terheljenek ilyen baromságokkal?

És most vissza az alapkérdéshez: minek az árát kell megfizetniük a tatabányai polgároknak? Röviden: mindenét. Az élelmiszer, az LCD-tévé és a pattogatott kukorica esete triviális, ezt mindenki igénye és lehetősége szerint meg is fizeti. A lakás melege és a melegvíz már kevésbé magától értetődő, bár épp ennyire mindennapi. Áramot lehet lopni is, kábeltévét szintén. De megfizetni nem csak az elfogyasztott ételt, energiát, időt kell, hanem a döntéseinket is. Tatabánya azért fizet, és ezt tessék nemcsak tudomásul venni, de egy hosszú életre meg is jegyezni, mert egy bizonyos alkalommal egy bizonyos választáson úgy döntött, ahogy. Maga az ikszelés nem tekinthető intellektuális teljesítménynek, mert egy hároméves is megoldja. Az viszont már igen, hogy kire szavazunk, és hogy szavazatunkat felelősen adjuk-e oda, vagy csak megszokásból, érzésektől vezérelve, netán kedvenc színünk vagy a véletlen által meghatározva. Tatabánya azért fizet, mert az emberek úgy látták, hallották, érezték, hogy bizonyos politikusok a legjobb letéteményesei érdekeik képviseletének. Ezen – utólag rossznak bizonyult - döntés árát fizeti most az is, aki máshogy szavazott.

A politikus persze felvállalhatja, hogy ő márpedig megvédi a szavazókat saját maguktól, döntésük rossz következményeitől, de szerintem ez csak a legmagatehetetlenebbek esetében szükséges. (Hadd ne kanyarodjak el arra, hogy entellektüel vélemények szerint a szavazati jogot valamilyen alkalmassági vizsgához lenne érdemes kötni.) Ennél ezerszer fontosabb volna, hogy mindenki eljuthasson a tudatos állampolgári gondolkodás azon szintjére, ahol saját és közössége érdekeinek képviseletére olyanokat képes választani, akik valamilyen objektív mérce alapján is megfelelnek erre. Ugyan, ki választana béna sebészt vagy félkezű kőművest, ha a saját életéről, házáról van szó? Bezzeg politikust tudunk szín szerint is. Ha pedig így van, megmondom nyíltan és egyszerűen: mit érdekel engem azok siránkozása, akik ezt a balfácán kormányt szavazatukkal hatalomba segítették. Én is iszom a levét, de nekik ezt vigyorogva kell, mert igen, ők akarták, megcsinálták.

Kapcsolódó anyagok