"A város fűtési rendszerében közel hatszáz lakossági hőmennyiségmérő van, ennyi közösség pályázhatott volna, ezzel szemben összesen 16 pályázat érkezett be, mivel csak a lakók száz százalékának részvételével lehetett indulni a programban" - mondta el Moskovics Krisztina.
A projektmenedzser hozzátette, hogy a viszonylag csekély érdeklődés ellenére, ahol megvolt az egységes akarat a lakók között, ott sikerült a teljes részvételt elérni. A legkisebb pályázó négy lakásból álló tömböt korszerűsítene, a legnagyobb pályázó 90 lakásból álló társasház.
Az első alkalommal kiírt pályázaton az önkormányzat a beruházás egyharmadát vissza nem térítendő támogatásként biztosítja a közösségeknek. A beadott igényeket összesítve 314 lakásban szerelnek fel hőérzékelős radiátorszelepeket és a fűtőtestek fogyasztását mérő műszereket, lakásonként átlagosan 120.000 forintért. A korszerűsítéssel szabályozható és mérhető lesz a felhasznált energia, ezzel a távfűtés hődíjából lehet megtakarítani.
A beruházás változatlan energiaárak mellett is várhatóan két és fél év alatt megtérül, ugyanis a hődíj a gázáremelések miatt már 75-80 százalékot képvisel a fűtésszámlából. Ahol a városban a lakóközösség már saját erőből elvégezte a munkálatokat, ott a szomszéd lépcsőházakhoz képest fele akkora fűtésszámlát fizetnek.
A beadott pályázatokat az önkormányzat gazdasági bizottsága még áprilisban elbírálja, a döntésről írásban értesítik a közösségeket és támogatási szerződést kötnek a pályázókkal. A nyertes házak a következő fűtési szezont már mérhető és szabályozható távfűtéssel kezdik meg.