Ha az igenek alacsony részvétel mellett győznek, a kormánypártoknak lett volna módja arról beszélni, hogy lám, az emberek mégsem olyan elutasítóak, és a távolmaradásuk inkább azt jelenti, hogy bizonytalanok e kérdésekben. A nem válaszok győzelmének ügye eleve csehül állt, senki nem számított rá, csupán néhány matematikus elme foglalkozhatott vele, kb. azon a szinten, mintha azt találgatták volna, hogy ha annak idején a nyékládházi fogatolt tüzérek egyesülnek a csákánydoroszlói biciklis hadosztállyal, akkor sikerrel állíthatták volna meg a 2. Ukrán Frontot Pancsovánál.

A győzelem tehát nem pusztán azon múlt, több lesz-e az igen szavazat (erre be lehetett venni a mérget), hanem hogy mennyivel, és hogy hányan mennek el szavazni. Most már ez sem kérdés: jó 50%-os részvétel mellett bő 80%-os igen-győzelem született.

Kóka János SZDSZ-elnök nem kevés arcátlansággal 500.000 liberális szavazóról beszélt a HírTV-nek, hiszen, mint mondta, egyedül az SZDSZ kampányolt nyíltan a nemek mellett, tehát aki ma nemmel szavazott, az liberális. Punktum.

Az az érdekes gondolatom támadt, hogy a Mendel-féle öröklődési szabályokkal leírható lenne, hogy két olyan embernek, aki vegyesen szavazott igennel és nemmel a három kérdésre, utódainak politikai génállománya liberális szempontból hogyan alakulna. Nyilván lenne előbb-utóbb tisztán liberális, de felbukkannának a tisztán jobboldali utódok is. Namost, ha ezek az utódok átlag feletti méretű szemfogakkal is rendelkeznének, akkor az egészet megette a fene, szépen felfalnák egymást. Aminthogy az SZDSZ is épp itt áll: a fajtatiszta liberalizmust szépen felzabálta a hatalomvágy, és e kettő, ezt mindenki más tudja rajtuk kívül, nem él meg egy fedél alatt. Az egykori rendszerváltó párt így vált önnön kapzsiságának áldozatává.

Horn Gábor azt nyilatkozta a HírTV-nek, hogy a demokrácia ott kezdődik, hogy tudomásul veszik az eredményt, és megteszik az ebből fakadó kötelező lépéseket. Amikor ezt hallottam, nemigen volt már erőm csodálkozni. Ha a demokrácia tényleg ott kezdődik, hogy megtesszük, ami kötelező – és annál egy hajszállal sem többet -, akkor logikusan ott végződik, hogy nem tesszük meg, ami kötelező, vagyis tojunk az eredményekre. Azt hiszem, a demokráciának ott kell kezdődnie, hogy eleve nem teszünk meg olyat, amiről tudván tudjuk, hogy nincs rá demokratikus felhatalmazásunk, mert történetesen hazugságokkal nyertünk szavazói bizalmat. És ott kéne folytatódnia, hogy ha ezt mégis elkövettük, akkor gyorsan lemondunk.

Gyurcsány Ferenc - időben korábban - még durvábban fogalmazott: a költségvetésnek nincs módjában, a kormánynak pedig nincs szándékában pótolni a népszavazási döntés alapján kieső bevételeket. Más szóval, a költségvetés jelenleg alkalmatlan arra, hogy átcsoportosítással megoldható legyen ~ 20 milliárd forint egészségügybe irányítása, ezzel egy időben pedig a kormány nem is gondolkodik azon, hogy a háziorvosi ellátásból és a kórházak kasszájából kieső pénzek pótlását megoldja. (Nota bene: a 2008-as költségvetés teljes összege ~13.559.000.000.000 Ft, vagyis kb. 13 és félezer milliárd forint.)

Ha komolyan vennénk a komolytalant - mi másnak nevezhetnénk azt, amikor a magát felelősnek tartó miniszterelnök lényegében a háziorvosi praxisok és kórházak ellehetetlenítésével fenyeget -, április 1-jétől lassan csődbe mennének a háziorvosok. Arról szó sem esett még persze, hogy a vizitdíj bevezetésével eltörölt amortizációs támogatás visszaállításával mi lesz, bár Gyurcsány a megelőző állapot helyreállításáról beszélt.

Úgyhogy a végén eljutottunk a reformnak abba az állapotába, amiről már Hofi is megemlékezett egykor:

Bemegy Szergej a kocsmába, és kér egy vodkát. Adja is rögtön az árát, egy rubelt. A kocsmáros visszaad neki 50 kopejkát. Szergej megdöbben:
- Eddig nem adtál nekem vissza 50 kopejkát, ha vodkát kértem. Most ez a nagy reform, hogy visszaadsz?
- Hja, csak most nincs vodka.

Napsugaras jó éjszakát!

Kapcsolódó anyagok