Ami a tényszerűségeket illeti, már mindannyian tudjuk, az analfabéta kb. 7%-ot kivéve: ha azt akarjuk, hogy eltöröljék a vizitdíjat és két társát, igennel kell szavaznunk, ha pedig azt akarjuk, hogy ezeket továbbra is fizetni kelljen, akkor nemmel. Az eltörlés egyébként 2009. január 1-jével lenne kötelező.
Aki még nem hallott volna semmit az egészről, az olvassa el ezt a cikket és a belinkelt továbbiakat. Mi viszont folytassuk máshol.
Apósom született szocialista. Nyilván eszmeileg, mert nyugdíjasként, állíthatom, nem haszonélvezője a rendszernek. Ezért is furcsa az ő és sok társának hozzáállása politikai kérdésekhez.
Amit bárki tényként elismerhet, mert baromi egyértelműen bizonyítható, hogy Gyurcsányék kifejezetten tagadták a 2006-os kampányban az egészségügy fizetőssé tételét és a tandíj bevezetésének szándékát. Mindenki láthatta a miniszterelnök-jelöltek tévévitájában, színesben, élőben. Ehhez képest bevezették. A gond nem a puszta hazugsággal és megtévesztéssel van, hiszen ez részévé vált a politikának mindkét oldalról: nem bontjuk ki az igazság minden szeletét, és az egyszeri pógár amúgy is csak kb. 15 szavas üzeneteket képes befogadni. Ahhoz képest, hogy hét éves korunktól általában 18 éves korunkig tanulunk (plusz bölcsi és ovi), ez nem valami fényes eredmény.
A gond azzal van, hogy az apósom hisz egy eszmében, a szocializmusban vagy a baloldaliságban vagy a szolidaritásban vagy a népköztársaságban (majd rákérdezek, pontosan melyikekben is), viszont azt gondolja, hogy ezek az eszmék együtt halnának azzal, ha az MSZP elveszítené a kormányzás jogát. Pedig dehogyis, sőt. A jó eszmének épp az a jellemzője, hogy kiirthatatlan. Az ezer évekre tervezett birodalmak (Hitleré, Sztáliné) pár év, évtized alatt váltak semmivé. Rossz volt az eszme. A kereszténység meg itt van már vagy kétezer éve, meglehetős eszmei változatlanságban, mert az alapgondolata, egymás szeretete, kiirthatatlan az emberből. Még Sztálinból és Hitlerből is.
Az apósomról nem tudom, hogyan fog szavazni vasárnap. Azt tudom, hogy zsigerből utálja a Fideszt, de remélem, van annyi esze, hogy tudja: ha nemmel szavaz, akkor továbbra is fizetnie kell, ráadásul utólag legitimál egy orbitális hazugságot, és még ráadásul, felhatalmazza a hazugság elkövetőit a még durvább intézkedések bevezetésére is.
Az is igaz viszont, hogy az eredményes népszavazás politikai értelemben közelebb segítheti a Fideszt a kormányzás visszaszerzéséhez, és valljuk be, ez sok baloldali szemében minden ördögi következmény közül a legördögibb. Még akkor is, ha amúgy elismerik, hogy a sajátjaik nem csinálják jól a dolgokat.
És most vissza az eszméhez. Ha valaki most azért akar nemmel szavazni, mert a szocialista, baloldali eszmét nem szeretné pusztulni látni, az nyugodtan szavazhat igennel. A baloldaliság eszméjét ugyanis nem kizárólagos joggal képviselik a mostani képviselőik. Vannak mások is - szerencsére -, akik baloldaliak, és vannak liberálisok is, akik nem SZDSZ-esek, valamint jobbosok, akik nem szimpatizálnak a Fidesszel. Épp ezért, legyen mégoly messzire ható politikai következménye is a népszavazásnak a baloldalra nézve, az a baloldaliság eszméjét nem érinti. Legfeljebb az aktuális helytartókat pöccintheti ki a hatalomból. És legalább kiderül, hogy a hatalomért vagy az eszméért vannak épp pozícióban.
Észre kellene venni végre, hogy egy ezeréves államiságot maga mögött tudó nép sorsa nem Orbánokon és Gyurcsányokon fordul, legfeljebb pechesnek érezzük magunkat, hogy épp nekünk kell ezt végigélni.
Ha a szocialisták vagy a jobboldal képes a maga gondolatait vállalható, népszerű vezetők szájába adni, akkor eszméik átmenetileg gyakorolhatják a végrehajtó hatalmat. Ha nem, ellenzékben kell azt képviselniük. Egy dolgot nem tehetnek: a hatalom forrását, az ország választóinak akaratát nem vehetik semmibe. Ha mégis megteszik, akkor előbb-utóbb menniük kell, hiszen hazugságból hazug ország épülhet csak, mint az közismert. Ha pedig egy kormány nem állja ki a nép akaratának próbáját, az erkölcsi értelemben a bukását jelenti. És hogy mit jelent az eszme szempontjából? Azt, hogy rossz emberekre bízták a képviseletét.
Remélem, nem léptem túl a tizenöt szót.
Eredményesség: A népszavazás eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele, de legalább az összes választópolgár több mint egynegyede a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott.
Ügydöntő népszavazás:
Az országos népszavazásnak a jogi következmények (kötőerő) szempontjából két fajtája van: a véleménynyilvánító népszavazás és az ügydöntő népszavazás. Az ügydöntő népszavazás esetében a népszavazás eredménye 3 évig kötelező az Országgyűlésre. Ügydöntő az országos népszavazás, ha
- azt legalább 200 000 választópolgár kezdeményezte, vagy
- a Köztársasági Elnök, a Kormány vagy az országgyűlési képviselők több mint egyharmadának kezdeményezésére az Országgyűlés ügydöntő népszavazást rendel el.
Kampánycsend: A szavazást megelőző nap 0.00 órájától a szavazóhelyiségek bezárásáig választási kampányt folytatni tilos.
(Forrás: www.valasztas.hu)
A 2008-as népszavazással kapcsolatos összes tudnivalót itt megtalálja.