Az országgyűlési képviselő elmondta: a káros kibocsátások mérséklése és az alkalmazkodás új munkahelyeket teremthet a környezeti iparban, az energetikában, a közlekedésben, az építőiparban és a mezőgazdaságban egyaránt. Ahhoz viszont, hogy Magyarország ezen előnyökből részesülhessen, kiemelten kell támogatni a Magyar Tudományos Akadémia kutatási programjait, és adókedvezmények biztosításával kell ösztönözni a termelő vállalkozásokat is, az innovációt eredményező kutatás-fejlesztési tevékenységek finanszírozására – fogalmazta meg a bizottság álláspontját. A politikus hangsúlyozta: az iparban számos energia-megtakarítási lehetőség és ebből fakadóan kibocsátás-csökkentést eredményező technológiai beavatkozás létezik. Ezért kiemelt figyelmet kell fordítani a lakossági és közintézményi energiahatékonysági programok elindítására és pénzügyi támogatására is.
A bizottsági ülésen megfogalmazódott az eddiginél nagyobb kormányzati figyelmet kell fordítani a környezetbarát tömegközlekedési rendszerek fejlesztésére. Elhangzott az is, hogy az éghajlatváltozási stratégia végrehajtása során olyan megoldásokat kell majd találni, amelyek egyrészt jelentős mértékben járulnak hozzá az üvegházgázok kibocsátásának csökkentéséhez, másrészt pedig fenn tudják tartani a nemzet energiaellátási biztonságát.