Összesen 22 büntetőügyben indítottak eljárást a helyi és területi rendőrkapitányságok a roma holokauszt kárpótlási visszaélések ügyében - közölték a Roma Sajtóközponttal az Országos Rendőr-főkapitányságnál. (ORFK). Főként csalás és magánokirat-hamisítás bűntettének az elkövetése miatt indítottak eljárást a rendőrkapitányságok, esetenként zsarolás, önbíráskodás és kényszerítés is kapcsolódott ezekhez a bűncselekményekhez. A büntetőügyek rendőrségi nyomozása befejeződött: 18 ügyet vádemelési javaslattal továbbítottak a nyomozó hatóságok az ügyészségeknek, négyben megszüntették a nyomozást.
Az ügyészségek 17 ügyben emeltek vádat, 1 ügyben megrovást alkalmazva megszüntették a nyomozást. Vádemelési javaslattal zárult le a nyomozás Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém, Zala megyében, illetve Budapesten. Az ORFK nem tudott pontos adatokkal szolgálni arról: hány gyanúsítottja van az országban a csalásoknak, és mekkora a kárértékük, azt azonban elárulták: több száz gyanúsítottról van szó, több száz millió forint a kárérték, és vezető szerepe volt a bűncselekmények elkövetésében a cigány kisebbségi önkormányzati vezetőknek, tisztségviselőknek. Győr- Moson- Sopron megyében húsznál is több a vádlott, és hozzávetőleg kétszázmillió forintra tehető a jogtalanul felvett kárpótlás összege - közölte Dr. Takács József, a Győr- Moson- Sopron Megyei Bíróság elnökhelyettese, aki elmondta: 2003. novemberében állampolgári bejelentés alapján kezdett nyomozni a Győr Megyei Rendőr-főkapitányság annak tisztázására, hogy jogosultak voltak -e kárpótlásra azok a romák, akik benyújtották kérelmüket az Osztrák Megbékélési Alaphoz, vagy csalás útján jutottak a pénzhez. 2004 novemberében előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a győri roma kisebbségi önkormányzat helyettes vezetőjét, H Attilát és B. Józsefet, a tatabányai roma kisebbségi önkormányzat elnökét. Tavaly decemberben emelt vádat ellenük az ügyészség különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csalás büntette és más bűncselekmény miatt.
Rajtuk kívül még nagyjából két tucat ember ellen emelt vádat az ügyészség. H. Attila ellen folyik a bírósági eljárás, B. József és társai ellen pedig két ügyben is büntetőeljárás folyik a Komárom- Esztergom Megyei Bíróságon másodfokon. Széplaki Lászó elnökhelyettes közölte: két büntetőeljárás zajlott első fokon a Tatabányai Városi Bíróságon a roma kárpótlási csalások ügyében, az egyikben 12, a másikban 19 vádlott szerepelt.
Elmarasztaló ítélet is született: B. Józsefet májusban nem jogerősen két év hat hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre, és mellékbüntetésekre ítélték, mert bűnsegéd volt egyrendbeli jelentős kárt okozó, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében.
A másik ügyben felfüggesztett börtönbüntetést kapott 27 rendbeli csalás bűntettének és magánokirat-hamisítás vétségének az elkövetése miatt. Széplaki közölte: B. József megfellebbezte az ítéleteket, és jogerős döntés az év végére várható. A 2006-os helyhatósági választásokon H. Attila és B. József a Magyarországi Cigányok Fóruma színeiben nyert mandátumot az Országos Cigány Önkormányzatban (OCÖ). Nemrég lemondtak a mandátumukról.