„A leggyorsabban megtérülő és legkevesebb pénzbe kerülő beavatkozás a szabályzós radiátorszelepek és az egyéni költségosztók felszerelése. Ezzel az átalakítással lakásonként hatvan és százezer forint körüli összegért ablakcsere nélkül megtakarítható a fűtési költségek 20-25 százaléka” - tette hozzá Becsi Tamás.
Az egyedileg szabályozható fűtés kialakítását az is indokolja, hogy korábban a távhőárban fele-fele arányban fizettünk alap és hődíjat. Az erőműi árak drágulása miatti áremelés után a hődíj már 70 százalékot tesz ki az árban, ezért egyre érdemesebb energiatakarékos megoldásokat keresni.
Az ablakcsere, homlokzat és a tető külső hőszigetelése szabályozhatóság nélkül inkább a lakások hőmérsékletének indokolatlan emelkedését, nem pedig a felhasznált energia csökkenését eredményezi. Ezzel a többszázezer forintos beruházások nem is térülnek meg, inkább csak kényelmi szempontokat szolgálnak.
A fogyasztónak első lépésként, a saját energiaszükségletét biztosító befolyásolási lehetőséget kell megteremtenie. Ehhez az szükséges, hogy minden radiátorára felszereltessen egy termosztatikus szabályozó szelepet és egy költségosztót. Dózsakertben például a Réti út 4. lakóközössége elvégezte az átalakítást és hasonló házakhoz viszonyítva 20-25 százalékos energia-megtakarítást értek el. Az átalakítást az egy hőfogadóhoz tartozó lakásokban egyszerre kell elvégezni, beruházás várható megtérülési ideje 3-5 év.
A termosztatikus radiátorszelepek a szobát azon a hőfokon tartják, amit a fogyasztó beállít rajtuk. Ha besüt a nap, vagy például főznek a konyhában, a szelep lezár és a fogyasztónak energiát takarít meg.
A fűtőtestre felszerelt költségosztó pontosan megméri az egyes radiátoron leadott fűtési hőenergiát, melyet értékelve megállapítható, hogy az egyes lakások milyen arányban részesednek az egész épület által elhasznált fűtési energiából. A berendezéseket a rendszer kiépítői olvassák le, megkapják a Komtávhő-től az épület összes energiafelhasználását, majd a mérők adatai szerint megállapítják a felhasználás mértékét. A szolgáltatónak a lakók a fűtési idényben átlagot fizetnek, majd a berendezések leolvasása után korrekciós számlát kapnak, mely visszatérítést, illetve befizetést tartalmazhat.
A Komtávhő tudomása szerint erre a beruházásra is lehet pályázatot benyújtani. Az állami pályázatokat várhatóan szeptemberben jelennek meg, ezután írja ki pályázatait az önkormányzat. A Városházán elmondták, döntés született abban, hogy ezentúl csak olyan energiatakarékosságot célzó pályázatot fogadnak be, mely az ablakcserét, vagy a szigetelést összekapcsolja a költségosztókkal szabályzott fűtés kialakításával, ugyanis a pályázat célja, az energia-megtakarítás csak így valósul meg.