A hölgy az első számlát február 21-én kapta a Pannon GSM-től. Ez még csupán 464 forintról szólt. A csekken előfizetőként az MSZP XXII. kerületi szervezete szerepelt, számlafizetőként viszont Ivádi Sándorné volt feltüntetve. Amikor a nő jelezte a cégnek, hogy neki csupán egy feltöltőkártyás készüléke van, s azt sem a saját nevén vásárolták, az ügyfélszolgálattól azt a választ kapta: ne törődjön a csekkel, dobja ki, vagy küldje vissza. Ugyanezt javasolták egy hónappal később is, amikor már egy 189 ezres, illetve egy 23 ezer forintos számlatartozásról kapott értesítést. Ivádi Sándornét azonban nem nyugtatta meg ez a tanács, s felhívta a számlákon előfizetőként feltüntetett négy számot. "Mindannyiszor férfiak jelentkeztek és bár nagyon szűkszavúak voltak, azt azért elárulták, hogy az MSZP-től kapták a telefont - mondta a Független Hírügynökségnek a nő. - A párt állítólag toborzógyűléseken osztogatta a készülékeket azzal, hogy használják nyugodtan, majd a szocialisták fizetik a számlát."
Meglehet, véletlen, de a felhívottak kivétel nélkül tucatneveket - Kovács László, Nagy Sándor, Horváth Béla és Horváth Géza - használtak. Miután Ivádi Sándorné feljelentést tett a tatabányai városi rendőr-főkapitányságon, a hatóság csalás és okirathamisítás gyanújával kezdte vizsgálni az esetet. Ugyanakkor a nő jelezte a történteket az MSZP városi szervezetének is. Ott, miután egyeztettek az előfizetőként feltüntetett fővárosi XXII. kerületi szocialistákkal, úgy reagáltak, hogy a négy telefonszámot nem ismerik, ezért valószínűleg valakik visszaéltek a nevükkel.
A tatabányai hölgy a mai napig kapja a csekkeket - igaz, ezek egy ideje már nulla forintról szólnak, mivel az előfizetéseket a Pannon GSM letiltotta. A cég kommunikációs igazgatója a napokban úgy nyilatkozott: az ügy kapcsán indított belső vizsgálatot lezárták, s bár szerintük is bűncselekmény állhat a háttérben, hangsúlyozta, hogy a cég részéről nem történt mulasztás. Arra a felvetésre, hogy ha új előfizetések megkötésénél számlafizetőként mást személyt jelölnek meg, nem kell-e az illető beleegyezését is kérniük, a Pannon GSM-nél a Független Hírügynökségnek azt válaszolták: erre nincs szükség, mivel a számlafizető kiléte csupán egy technikai adat. "Társaságunk minden esetben az előfizetővel áll kapcsolatban - mondta a cég magát megnevezni nem kívánó kommunikációs munkatársa. - A számlafizető nem jogi kategória, csupán egy név és egy cím. Az esetleges hátralékot mindig az előfizetőnek kell rendeznie."
Az ügy rendőrségi kivizsgálása egyelőre nem tűnik zökkenőmentesnek: mivel az esetet az elkövetés, vagyis a szerződéskötések helyén kell felderíteni, a Magyar Nemzet információja szerint Tatabányáról átküldték az aktákat a XXII. kerületi rendőrkapitányaságnak. A fővárosi rendőrök azonban még semmiről nem tudnak, semmit nem kaptak, így a lap szerint kérdéses, hogy most épp hol vannak a nyomozati anyagok. Szombaton sem a tatabányai, sem a XXII. kerületi rendőr-kapitányságon nem volt senki, aki meg tudta volna mondani, jelenleg folyik-e, és ha igen: hol és mi miatt nyomozás.