IMA

„Miatyánk kivagyamennyekben, te onnan jól látod, amit én is séta közben, hogy milyen gyönyörű ez a világ ilyenkor, pedig nem is süt a nap, de a fák és bokrok nedvei megmozdultak, levelek, virágok nőnek, hiába tépi a szél, veri le a friss rügyeket, fagyasztja el a hideg éjszaka a virágba borult gyümölcsfákat, már nem lehet megfékezni, a madarak pontosan érzik ezt, gondtalanul röpködnek ide-oda, énekelnek, dicsérik a tavaszt, és persze a teremtőt, ki minden negyedik évszakban visszahozza számukra ezt az érzést, én meg csak nézem, bámulok, figyelek, vagyis töltődöm, amennyire lehet, és hálát adok neked, hogy mindezt láthatom, érzékelhetem, pedig néha úgy tűnt, nem olyan jó dolog élni, most mégis, ahogy kutyám rohangászik körülöttem, vagy ahogy gyermekeim arca, mikor meglátnak, egyetlen mosollyá rándul, és tudom, hogy mindezt nem érdemlem meg, de köszönettel elfogadom, ámen.”

VIRRASZTÁS

Egy időben sokat virrasztottál, rengeteget olvastál, de nem múlt el a nyugtalanságod. Mindenesetre, a mai napig gyönyörű képeket őrzöl azokról a virrasztásokról. Ahogy a két kutyával, akikkel együtt éltél, kint bolyongasz a mezőkön éjszaka, mert bent, a szolgálati lakásban már nem bírtad tovább, nyomasztott az egyedüllét, illetve, pontosabb azt mondani, a társtalanság.

Közben tanárképző főiskolára felvételiztél, levelező szakra, mert valami papír mégiscsak kellett a munkádhoz. Az utolsó este abbahagytad a készülést a felvételire, gondoltad, már felesleges erőlködnöd. Elalvás előtt Pilinszky jegyzeteit olvasgattad a virrasztásról. Másnap Dsida Jenő Nagycsütörtök című versét kellett elemezni az írásbelin. Mosolyogva tetted. Nemcsak azért, mert szeretted ezt a versét, hanem, mintha az előző esti olvasmányélményedről kellett volna beszámolnod a vers háttereként. A keresztény hagyományok minimális ismerete nélkül a vers értelmezhetetlen, bár akkor is üt, megüti az embert, de nem tiszta képlet, miért. Gyanús is lettél (még 80-as éveket számoltak), már ezzel a dolgozattal (bár maximális pontszámot kaptál), hogy aztán később is mindig megkérdezzék, maga mit keres itt. De maradtál, valami papír kellett, és egyre inkább tudtad, hogy amit keresel, azt nem ezek között a padok között fogod megtalálni.

Ahogy nem találtad abban a bakonyaljai faluban sem a helyedet, túl jól mentek a dolgok, túl nyugalmas volt az élet. Érezted, hogy váltani kell, mert be fogsz csavarodni a végén. Hazajöttél hát, tékozló fiúként, a kisvárosba, ahonnan elindultál, és ahol ma is élsz. És ha azóta nem is virrasztottál magányosan, a legkisebb gyerekeiddel rendszeresen ébren töltitek az éjszakákat. Olyankor, a félálom határán még innen, gyakran eszedbe jutnak Dsida vagy Pilinszky remek sortöredékei… Arról a másfajta virrasztásról.

Kapcsolódó anyagok