Ugyanis szokásos sétámból érkeztem épp, már majdnem haza, mikor az úttesten jöttünk volna át a kutyával, aki fegyelmezetten ült mellettem, várva a pillanatot. De engem megzavart valami. Az egyik pillanatban bódítóan édes szag kúszott fel az orromba, majd a következő pillanatban, mintha megváltozott volna a széljárás, pedig nem, csak egy autó húzott el mellettünk a másik irányba, szóval, édeskés, de gyomorforgató illat kúszott az orromba váratlanul a másik illat után. A kutya nyugtalankodott, de nem az úttesten akart átmenni, elvégre igen fegyelmezett jószág, hanem a kellemetlen édes illat felé szimatolt, forgatta a fejét. Mondhatom, majdnem elhánytam magam, egy kellően felpüffedt, nyilván elütött macska heverészett a fűben. Mielőbb átjutottunk a túlpartra és indultunk volna a saroktól néhány lépésnyire lévő kapunkig, de a kíváncsiság nem hagyott, visszanéztem. Mi lehet a másik oldalon, ahonnan a kellemes édes illat jött. És akkor vettem csak észre, hogy az út melletti akácfák mind kivirágoztak, egy csapásra. Hát kedves barátom, az élet szaga – szerintem - pontosan az a keverék, amit akkor az orromba kúszva éreztem."