A Fidesz MPSZ által tegnap szerkesztőségünkhöz eljuttatott dokumentumok szerint az utóbbi napokban, hetekben rekordmennyiségű elmarasztalás érte a helyi szocialista és liberális pártot és személyesen dr. Schvarcz Tibort.
A dokumentumokból kiderül, hogy a Fiatal Baloldal a „Magánszámlákon landoltak a székelyudvarhelyi árvízsegélyek” című szórólapjával kapcsolatban megállapították a sajtóigazgatási szabálysértés gyanúját, amellyel kapcsolatban a vizsgálatot az illetékes VIII. kerületi jegyző fogja lefolytatni, mivel a FIB székhelye az MSZP Köztársaság téri székházában van Budapest Józsefvárosban.
Az MSZP tatabányai szervezete által kiadott Tatabányai Naplóval szemben indított sajtó-helyreigazítási eljárás során kiderült, hogy az újságot a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában nem vették nyilvántartásba, ezért illegális sajtóterméknek minősül, így előállítása és birtoklása egyaránt bűncselekménynek minősül. Az ügyben eljárás indult.
Ehhez kapcsolódik, hogy a Tatabányai Napló egyik számában megjelent állítások kapcsán Bencsik János sajtótájékoztatót tartott, ahol dokumentumokat mutatott be az újságban közölt állítások cáfolataként. A TKTV jelen volt az eseményen, interjút is készítettek a polgármesterrel, de az anyag nem került adásba. Bencsik János polgármester az ORTT Panaszbizottságához fordult, mely a március 13-án meghozott határozatában elmarasztalta a Tatabányai Közösségi Televíziót, mivel bizonyíthatóan megsértette a médiatörvényt. A határozat még nem jogerős.
Március 8-án a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság határozatban rögzítette, hogy a Fiatal Baloldal rendezvényeit népszerűsítő plakáttal ragasztották felül Bencsik Jánosnak, a Fidesz-KDNP jelöltjének plakátjait. A Bíróság nemcsak megállapította a törvénysértést, hanem a Fiatal Baloldalt, a Magyar Szocialista Párt társult ifjúsági szervezetét el is tiltotta a további jogszabálysértéstől. A határozat jogerős.
Március második hetében a Magyar Szocialista Párt és annak tatabányai jelöltje, dr. Schvarcz Tibor, az őt népszerűsítő szórólapon azt állította, hogy segítségével 4,3 milliárd forint beruházási támogatás érkezett a megyeszékhely önkormányzatának kasszájába. A Helyi Választási Bizottság március 10-én megállapította, hogy a „dr. Schvarcz Tibor sokat tett Tatabányáért” elnevezésű szórólap valótlan adatokat tartalmaz, ezért dr. Schvarcz Tibort, valamint a Magyar Szocialista Pártot a bizottság eltiltotta további jogsértéstől.
A fenti szórólappal kapcsolatosan a Helyi Választási Bizottság a sajtóigazgatási szabálysértés gyanúját is megállapította, s a szükséges eljárás lefolytatása végett azt továbbította Tatabánya Megyei Jogú Város jegyzőjének.
Az elmúlt napok során Tatabánya város számos pontján dr. Schvarcz Tibor plakátjaival ragasztották felül Bencsik János plakátjait. A beterjesztett bizonyítékok alapján a Helyi Választási Bizottság megállapította a jogszabálysértést és dr. Schvarcz Tibor országgyűlési képviselőjelöltet eltiltotta a jogszabálysértő magatartástól. A határozat ellen fellebbezési lehetőség van.
A Helyi Választási Bizottság március 20-án hozott határozata rögzítette, hogy Bencsik János plakátját a város egyik közlekedési csomópontjában felülragasztották Szalay Gábor szabaddemokrata képviselő-jelölt plakátjával. A Választási Bizottság eltiltotta Szalay Gábor képviselőjelöltet a további jogsértéstől.
Dr. Schvarcz Tibor március 16-án, a KPVDSZ Művelődési Házban megtartott lakossági fórumán a hallgatóságát egy teherautónyi ruhával ajándékozta meg. A Helyi Választási Bizottság megállapította, hogy dr. Schvarcz Tibor 2006. március 16-án tartott képviselő-jelölti fórumán megvalósult a választás tisztaságának sérelme azzal, hogy ott ruhákat osztottak. A választóknak ténylegesen a választási program és a jelölt személyének hitelessége alapján kell dönteni, az anyagi előny juttatása a választási alapelvekbe ütközik, ezáltal törvénysértő. A határozat ellen fellebbezési lehetőség van.
A fenti határozatok dokumentumainak másolatát megkapta szerkesztőségünk, ezek egy részét egy korábbi cikkünk kapcsán digitalizált formában már közzétettük.
Az említett ügyekkel kapcsolatban március 23-án, szerdán, telefonon, illetve e-mailben is felvettük a kapcsolatot a FIB központjából Rendes Alinával, az MSZP sajtósával, Gyarmati Tímeával, és természetesen dr. Schvarcz Tiborral, Tatabánya MSZP-s országgyűlési képviselőjelöltjével is. Eddig semmilyen hivatalos közlemény vagy reakció nem jutott el hozzánk. Mindössze dr. Schvarcz Tibor jelezte telefonon, hogy az egyik ügy kapcsán már nyilatkozott a 24 Óra megyei napilapnak. Amint érkezik hozzánk bármilyen reakció az érintettek részéről, azt olvasóink rendelkezésére bocsátjuk.