Az Árpád terembe székeket hoztak, amikor érkeztem, lelkesen magyarázva, honnan hozhatok magamnak is egyet, ha szeretnék. Inkább behatoltam a helyiségbe, csodálkozva tapasztalván eközben, hogy már az állóhelyek is kezdenek betelni. Azért élelmes székfoglalók még találtak maguknak helyeket a főasztal mellett.

Tekintse meg képeinket is!

Mivel nemrég jártam egy szocialista fórumon, ahol szintén országos híresség (Csizmár Gábor miniszter) volt a vendég, gondoltam, hogy egy nem reprezentatív pillantással felmérem, és gondolatban összehasonlítom a két rendezvény korfáját. Íme: Kondor Katalint, benyomásaim szerint, nyugdíj előtt álló és nyugdíjas pedagógusok várták, akik némi nosztalgiával és napi tapasztalatokkal egyaránt rendelkeznek a Kossuth, Petőfi és Bartók rádió relációjában. A fiatalok biztosan iskolában vannak, gondoltam.

A helyfoglalás után megérkezett Kondor Katalin és Bencsik János, akik az est főműsorát adták. Bevezetésként elénekelték (-tük) a Himnuszt, majd egy Petőfi verset szavalt el egy fiatalember, végül 1848-as dalokat hallhatott a közönség. A beszélgetést Molnár József újságíró vezette, akinek ezen az estén gyermekkori álma is valóra vált, amihez ezúton is gratulálunk.

A lényegre térve, az est általam látogatott részét az alábbiakban lehetne összefoglalni. Kondor Katalin szerint nincs sajtószabadság, a média 90% körüli részben nem jobboldali, a pénz határozza meg a sajtó működését, amelyet a tulajdonosok tartanak ily módon kézben. Az egykori cenzorok szemtől szembe megmondták, mit nem szabad, manapság viszont a szerkesztők háta mögött vágják meg az anyagokat közismert tévések. Igyekeznek ellehetetleníteni a Magyar Rádiót, pedig ott komoly, értékteremtő munka folyik, és nem csak a műsorszerkesztés vonalán.

Bencsik János felelevenítette gyermekkora mezőgazdasági tapasztalatait, midőn is nemzeti öntudattal kapáltak a földeken. A sajtószabadságról szóló fejtegetéseket megtoldotta azzal, hogy néhány aktuális ügyet említett, amelyben az általa és a Fidesz által tett panaszokat pozitív módon bírálta el a helyi választási bizottság (első fokon), a megyei bíróság (jogerősen) vagy az ORTT panaszbizottsága (szintén első fokon). Szerinte akkor kell bíróságra menni, ha az embernek igaza van, ha hazudik, akkor nem esik baja. Példaként említette a 23 millió román szocialista ígéretét és Bencsik András Paksról írt cikkét, amelyek közül csupán az utóbbi miatt indult eljárás.

Hozzávetőleg itt kellett otthagynom az események folyásának láncolatját, mivel órámra pillantva a kisgazdák Isten, haza, család jelszava derengett fel lelki szemeim előtt, így villámgyorsan hoppanáltam a helyszínről. Csattanós konklúzió nincs, hacsak az nem, hogy úgy tűnik, nem az a természetes állapot a sajtószabadság tárgyában, amelyben élünk. De már úgy megszoktuk, hogy nem is lenne baj, ha így maradna még minimum harminc évig. Ugye, Simon bá?

Kapcsolódó anyagok