Bencsik János pénteken tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az MSZP szórólapja valótlanságokat állít Tatabánya Megyei Jogú Város beruházásaival kapcsolatosan.
Az MSZP szórólapján olvasható állítás szerint dr. Schvarcz Tibornak „2 milliárd forint támogatást sikerült elérnie a Térségi Integrált Szakképzési Központ támogatására”. Bencsik János Szabó Gyula stratégiai referenstől kért feljegyzéssel tanúsítja, hogy a város önkormányzata összesen 1 milliárd 87 millió forintot nyert el egy európai uniós pályázaton. Az irányító hatóság ez idáig 272 millió forintot utalt át a város számára. A Térségi Integrált Szakképzési Központ létrehozására az összeget a város nem állami támogatásként kapta, hanem az európai uniós (HEFOP 3.2.2. és HEFOP 4.1.1.) keretből nyerte el.
A szocialisták szórólapján olvasható második állítás szerint a „képviselőnek köszönhetően közel 2 milliárd forint érkezett a Népház felújítására”. Bencsik János ezzel az állítással kapcsolatosan elmondta, hogy a valóság az, hogy a város által benyújtott címzett támogatási pályázatban igényelt összeg nem egészen felére tett ígéretet a Kormány, melyet az Országgyűlés is támogatott. A címzett ámogatásról szóló törvényt a Parlament 2006. február 13-án fogadta el. A megítélt összeg 1 milliárd 632 millió forint, ehhez az összeghez 288 000 000 forintnyi önerőt vállalt az Önkormányzat. Mivel a pályázat csak utófinanszírozást tesz lehetővé, és egyelőre még csak a tervezés fázisánál tart a rekonstrukció, ebből az összegből még nem érkezett utalás az Önkormányzat számlájára. A támogatásról még nem kötött szerződést a Kormány Tatabánya városával.
A harmadik, a város beruházásait érintő állítás szerint „a képviselő munkájának köszönhető az európai szintű műfüves labdarúgópálya megépülése 300 milliós értékben.” Bencsik János ezzel kapcsolatosan elmondta, hogy a város által elvégzett beruházás teljes értéke 176 millió forint volt. A létesítményt az elmúlt év szeptemberében adták át. A központi költségvetés 90 milliós támogatásra vállalt szerződéses kötelezettséget, de a Városháza pénzügyi nyilvántartásai alapján átutalás még nem történt a Kormány részéről.
A Helyi Választási Bizottság korábban már megállapította egy, a Fiatal Baloldal által terjesztett szórólappal kapcsolatosan a sajtóigazgatási szabálysértés gyanúját, mellyel hivatalból megkereste az ügyben illetékes Budapest-Józsefvárosi Önkormányzat jegyzőjét az eljárás lefolytatására. Miután az ügyben érintett Fiatal Baloldal az MSZP társult szervezete, ezért hivatalosan bejegyzett címe megegyezik az MSZP Köztársaság téri elérhetőségével. Egy másik helyi választási ügyben a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság épp a héten mondta ki a választási törvény megsértését, s egyben a Fiatal Baloldalt eltiltotta a további törvénysértéstől.
Nemrégiben az MSZP Tatabányai Szervezete által kiadott Tatabányai Napló valótlanul állította azt, hogy a város polgármestere emelni szándékozta volna a távfűtés díját, de helyi szocialista frakció megakadályozta azt. A polgármester a közgyűlési jegyzőkönyvek bemutatásával hiteltérdemlően cáfolta meg a lap állításait. Bencsik János sajtó-helyreigazítási kérelemmel fordult a lap kiadójához, de kérelmére nem kapott választ. Jó hírnév megsértése okán polgári peres eljárást is kezdeményezett a kiadóval szemben.
Pénteken a Magyar Szocialista Párt az egyik vezető megyei napilap hasábjain fizetett újsághirdetés keretében arról adott tájékoztatást, hogy az általa terjesztett szórólapon öt esetben hibásan jelentek meg az egyes beruházásokra kapott állami támogatások adatai. A helyesbítés másra nem tért ki. Bencsik János nyílt levélben kérte fel dr. Schvarcz Tibort egy nyilvános találkozóra, amelyen tisztázni szeretné a város közpénzei körüli kérdéseket.
A sajtótájékoztatón készült képek és a dokumentumok itt tekinthetők meg.