Ha az uniós adattárolásra vonatkozó irányelvek országonkénti szabályozása is megszületik, igencsak kellemetlen magyarázkodásra kényszerülhet az a férj, aki feleségének például ezt az üzenetet küldi elektronikus levélben vagy SMS-ben: „A bombát elkészíttettem, munkahelyed portáján megtalálod a csomagot.” Az üzenetet ugyanis elcsíphetik, aminek a valószínűségét a bomba szó növeli. Aztán magyarázhatja a terroristagyanús férj, hogy ő csak születésnapi meglepetést akart szerezni feleségének, és a bomba valójában koleszterinbombát, azaz sült kacsát jelent a kettejük közti titkos madárnyelvben.

Szerencsére, a Brüsszelben most született megállapodás szerint, a fenti személyes tartalmú levél vagy SMS „lehallgatásához” bírósági engedélyre lesz szüksége a hatóságoknak, azaz vagy a küldő vagy a fogadó félnek a nemzetbiztonsági szolgálat látókörében kell lennie. Annak dokumentálása viszont nem lesz engedélyköteles, hogy X és Y mikor, hol és hogyan lépett kapcsolatba.  Tehát a kapcsolat tényét nem lehet eltitkolni többé, történjen az telefonon, SMS-ben vagy interneten.

Személyiségjogi problémák akkor keletkeznek, amikor arra keressük a választ, mi történik a rögzített adatokkal? Mert az rendben lenne, hogy többé nem lehet eltitkolni, hogy kivel, hol és mikor kerültünk kapcsolatba, de azt a technológiát elképzelni is nagyon nehéz, mely kizárólag a kapcsolatfelvétel tényét rögzítené, és mondjuk egy e-mail tartalmát tárolás előtt törölné. Ez amúgy is lehetetlen, hiszen ahhoz, hogy törölni lehessen valamit, azt előbb tárolni is kell. Ki végzi el, és hogyan az adatok közti válogatást?

Szlovákia és Írország ugyan a szabályozás ellen szavazott, de az így is jelentős támogatással született meg. A döntés különben nem jelent egyebet, mint az Unióban élő 450 millió polgár kommunikációjának kontrollját, kivéve a szóbeli kapcsolatteremtést vagy postai levelezést. Minden egyéb formában történő kapcsolatfelvételnek nyoma marad legkevesebb hat, legtöbb 24 hónapig – tagországoktól függően – a szolgáltatók archiváló rendszereiben.

A interneten keringő adatok figyelése Magyarországon feltehetően 2002 óta zajlik. Az Indexnek akkor a nagyobb netszolgáltatók (Axelero, GTS-Datanet, PSINet, Telnet) egyike sem cáfolta, hogy a lehallgató készülékek telepítése ne történt volna meg. Demeter Ervin titokminiszter leköszönése előtti utolsó sajtótájékoztatóján mondta: „A szakszolgálatok a törvényes keretek fennállása esetén ellenőrizni tudják a kommunikáció különböző módozatait, így az internetet is”.

De nem árt tudni, hogy védekezni is lehet a lehallgatás ellen, mégpedig jogi vagy technológiai módszerekkel. A törvénytelen lehallgatásra, jogtalan adatkezelésre gyanakvó állampolgár hivatalosan a Nemzetbiztonsági Hivatalnál, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszternél, az adatvédelmi biztosnál, végső esetben az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságánál élhet panasszal. Az adatvédelmi biztosnak egy-egy konkrét ügyben jogában áll betekinteni a titkosszolgálati dossziékba is, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága pedig akkor is kivizsgálja az elé került ügyet, ha a bizottság többsége ellene szavaz. A leghatékonyabb technológiai védelemi módszernek pedig a titkosító szoftverek tűnnek, legalábbis ami az elektronikus levelezést illeti.

Kapcsolódó anyagok