Megállapodott a Tatai Többcélú Kistérségi Társulás az orvosi ügyelet működtetéséről. A tatai kistérség kilenc településén 2006. január elsejétől az eddig megszokottak szerint látják el a betegeket. Korábban a polgármesterek hangsúlyozták, hogy az önkormányzatok már nem tudják fenntartani a központi orvosi ügyeletet.
A megállapodás szerint, az orvosi ügyeletet jövőre is a tatai kórház működteti minden hétköznap délután 4-től reggel nyolc óráig. Az egészségbiztosítási pénztár finanszírozásán túli részt azonban nem az önkormányzatok, hanem a kistérség fedezi. A gyermekügyeleti készenlét költségeit továbbra is a települési önkormányzatok állják.
Megegyeztek az oroszlányi kistérség polgármesterei
Kecskéd, Dad, Kömlőd és Bokod képviselő-testülete a közelmúltban 24 órás állandó ügyeleti rendszer mellett tette le voksát, míg Szákszend a hétköznapi 16 órás és a hétvégi 24 órás ügyeletet támogatta.
dr. Mátics István az oroszlányi rendelőintézet igazgató-főorvosa kompromisszumos javaslattal állt elő. Eszerint bár a 24 órás települési döntések érvényben maradnak, amíg a városban nem készül el a sürgősségi központ, addig hétköznap 16 órában, míg hétvégén egész nap működne a központi ügyelet. A tervek szerint a jövő év végére befejeződik a közel hatvanmilliós beruházás, és 2007. január elsejétől életbe lépne az állandó ügyeleti rendszer, melynek személyi feltételei már most is biztosítottak. A jelenlévő polgármesterek támogatták a javaslatot, így januárban a kistérség valamennyi lakója igénybe veheti a szolgáltatást.
A legutóbbi ülésen Madari Ferenc Kömlőd polgármester arról tájékoztatta kollégáit, hogy lehet, hogy testülete szintén visszavonja előző határozatát, és csatlakozik a szákszendi állásponthoz. Grúber Zoltán, Kecskéd településvezetője a létrejövő ügyeleti rendszer személyi feltételeinek biztosításáról szeretett volna többet megtudni, míg Rokosz Zsigmond dadi polgármester azt hangsúlyozta, hogy ha többen visszalépnek a már elfogadott rendszer bevezetésétől, akkor megváltoznak a finanszírozási kondíciók, és akkor a többieknek is végig kell gondolniuk a folyamatot.