Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy hosszú betegség után, 69 éves korában elhunyt Sántik Lajos közbiztonsági tanácsnok, önkormányzati képviselő. Sántik Lajos 1994 óta volt Sárberek képviselője a közgyűlésben, Tatabánya és Kistérsége Bűnmegelőzési Társulás Egyesületének elnökeként, illetve Tatabánya Közbiztonságáért Közalapítvány kuratóriumának tagjaként is tevékenykedett.
Háromszázötvenezer forinttal járul hozzá a tatabányai önkormányzat a Kertvárosi Bányász Dalkör éves szakmai munkájának megvalósításához. Az együttes a támogatást fellépő ruhák beszerzésére, kották pótlására fordítja, cserébe fellépésekkel színesíti a megyeszékhelyi ünnepségeket.
Kiss Alajosné kapta meg az önkormányzat elismerését a városi Környezetvédelmi Világnapon. A kitüntetett a Sárberki lakótelepen önkéntes munkával gondozza a városrész 25 éves fennállásának emlékére emelt Bányász-szobor és lakóhelye környezetét. Az emlékérmet Kiss Alajosné betegsége miatt lánya vette át Bencsik Jánostól.
Hetedik alkalommal tartották meg éves konferenciájukat a nyugdíjas klubok vezetői a megyeszékhelyen. A hagyományos esemény célja, mint minden évben a tapasztalatcsere és a klubok munkájának kölcsönös megismerése volt. Az önkormányzat az idei esztendőben 8 millió forintot meghaladó összeggel támogatja a nyugdíjas közösségek működését.
Az időjárás várható melegedése miatt Tatabányán csütörtök déltől a Komtávhő leállította a szokatlanul hideg idő miatt május 17-én, hétfőn elindított távfűtést - közölte a vállalat üzemvezetője, Becsi Tamás.
Egymillió–egyszázezer forinttal járult hozzá a tatabányai mentők felszereltségnek javításához az önkormányzat. A regionális mentőszervezet igazgatója, valamint a megyei mentőalapítvány vezetője ez irányú kérését Schmidt Csaba terjesztette a közgyűlés elé, amely egyhangúan támogatta azt. Az alpolgármester az átadó ünnepségen azt hangsúlyozta, hogy az ebből az összegből vásárolt műszerek használatával minőségi javulás érhető el a mentőellátásban.
Ismét sikeres volt a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság toborzó munkája. Minden eddigi rekordok megdöntöttek a rendőrnek jelentkező diákok. 118-an kérték felvételüket az ország valamely rendőr szakközépiskolájába, 22-vel többen, mint tavaly.
Tíz tatabányai általános iskola közel négyszáz alsó tagozatos tanulója vett részt az óvárosi József Attila Általános Iskola nyolcadik alkalommal meghirdetett "Jó szerencsét" elnevezésű vetélkedőjén az Ipari Skanzenben. A háromfordulós hagyományőrző verseny döntőjében közel száz kisdiák mérte össze bányászmúlttal kapcsolatos ismereteit.