"Elvesztett vagy soha nem birtokolt dolgok iránti vágyódás, sóvárgás, belenyugvó csendesség, egyszerűség, nyugalom. Béke. Halál. Ilyesmi." - írta Egressy Zoltán a magyar színpadon megszületett portugál-érzésről a Portugál 2003. október 22-ei miskolci bemutatójára a Színházi Estékben. Mától Tatabányán is játsszák a már rengeteg helyen színpadra állított Portugált.
Szombat este a Jászai Mari Színházban debütált Szép Ernő Lila ákáca, Guelmino Sándor rendezésében, Crespo Rodrigo és Balsai Mónika főszereplésével. A szünettel együtt háromórás, két felvonásos darab kifejezetten szubjektív nyomokat hagy mindenkiben. Jelentsen is ez bármit.
A Légy jó mindhalálig premierje most szombaton lesz a Jászaiban, amivel kezdetét veszi a 2011/12-es színházi évad. A fotóspróbán látottak alapján ezt még a kevésbé színházbajáróknak is látniuk kell!
A Jászai Mari Színház nagy sikerű darabjának újbóli műsorra tűzése az igazgató-rendező Harsányi-Sulyom László búcsúja is egyben. A nézők még három előadáson láthatják a rengeteg gyerekszereplővel színpadra állított zenés darabot.
A Jászai Mari Színház soron következő bérletes előadását 2010. november 19-én (Kabos-Hűség bérlet) és 20-án (Jászai-Hűség bérlet) tartják 19 órától. A hős és a csokoládékatona a budapesti Katona József Színház és a Szentendrei Teátrum vendégjátékában tekinthető meg.
Volt, hol nem volt egy ország. Abban az országban élt egy szegény cigány. A tolvaj Csulánó. Annak volt egy lánya, a Mariska. Hát az olyan szép volt, mint egy fekete rigó. Jött a Mátyás álruhában és elvette feleségül. Nagy lakodalmat csaptak, aztán a király, hogy felébredt, hazament. Nem maradt utána más, csak az országalma. No meg persze a kis Jankó.
A tatabányai képviselő-testület október 28-án titkos szavazáson 11 vokssal Crespo Rodrigo színészt választotta meg öt évre a Jászai Mari Színház, Népház igazgatójának. Az intézményt tíz évig vezető Harsányi Sulyom Lászlóra egyetlen voks sem érkezett, a volt direktor el sem ment az ülésre. A pályázók közül Szolnoki Tibor 6 szavazatot kapott.
2010. október 22-én (pénteken) 19 órától újra a Jászai Mari Színház vendége a Szegedi Kortárs Balett társulata. A márciusi, nagy sikerű Carmina Burana előadás után most egy újabb klasszikussal érkeznek Tatabányára, Shakespeare Szentivánéji álom című művét táncolják el.
A Tiszta kosz - rendezője Rohonyi Gábor - Cziczó Attila művéből készült 70 perces előadás, amelyben Póka Angéla színésznőként, Szabó Győző bluesénekesként nyűgözi le a közönséget. Mindez 2010. október 16-án, 19 órától a Jászai Mari Színházban.
2010. október 9-én láthatják a Szergej Medvegyev darabjából készült előadást Fodrásznő címmel. A debreceni Csokonai Színház vendégjátékát Viktor Rizsakov rendezte. A 2010-es, X. POSZT-on a szakmai zsűri döntése alapján a Fodrásznő elnyerte a legjobb előadás díját, a címszereplő Szűcs Nelli pedig a legjobb női alakítás díját kapta a Maszk Színészegyesülettől.