Meg kell kezdeni a felkészülést a Vértesi Erőmű végelszámolására - ezt javasolja a mai rendkívüli közgyűlésnek a tulajdonos MVM igazgatósága. A gyakorlatban ez azt jelentheti, hogy az erőmű még legfeljebb három évig üzemel, a létesítményhez kapcsolódó bányát viszont az év végéig bezárják. A szakszervezetek nem sokkal ezelőtt demonstrációt kezdtek a közgyűlés helyszínén.
A Vértesi Erőmű Zrt. (VÉRT) keddi rendkívüli közgyűlésén döntenek az erőműtársaság további sorsáról. A VÉRT a közel 100 százalékban állami tulajdonban lévő Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) tulajdona. A napirenden a cég pénzügyi és vagyoni helyzetéről szóló igazgatósági beszámoló mellett szerepel a Vértesi Erőmű tőkehelyzetének rendezéséről szóló döntés is, ami a jegyzett tőke leszállítása, végelszámolás, vagy felszámolás lehet.
Átadták a Becton, Dickinson and Company (BD), a világ egyik vezető orvostechnológiai vállalatának új gyárát Tatabányán. - Az előretölthető fecskendőket gyártó modern üzem 100 millió eurós beruházás eredményeként jött létre, és mintegy 500 új munkahelyet teremt a városban és környékén élőknek 2014-ig - mondta el Bencsik János polgármester.
Megegyezett a Vértesi Erőmű és Kapolyi László cége, ezért visszavonták a politikus-üzletember System Consulting cége ellen benyújtott felszámolási kérelmet. Kapolyi cége közel 270 millió forintnak megfelelő eurót fizetett az erőműnek.
A költségvetés általános tartalékából segíti ki a kormány a szocialista milliárdos érdekeltségébe tartozó Vértesi Erőművet. A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a vállalat 1,9 milliárd forintot kap a büdzséből.
Tatabánya adóbevételein is meglátszik, hogy az elmúlt években a kormány rossz és alkalmatlan gazdaságpolitikát folytatott, a megszorító intézkedések pedig értelmetlenek voltak. Bár a munkanélküliség vonatkozásában az országos átlagnál jobban áll Tatabánya, de az év elejére Komárom-Esztergom megye székhelyén is tizenhárom esztendős csúcsot döntött. Utoljára a Horn-kormány idején volt ilyen magas a ráta. Az emberek jogosan teszik fel a kérdést, vajon hány embernek kell még elveszítenie a munkáját a kormány elhibázott gazdaságpolitikájáért - fogalmazott Bencsik János polgármester, a város legnagyobb adózóival folytatott konzultáció során.
A hagyományos építésű magánlakások energia-korszerűsítési támogatására kiírt Nemzeti Energiatakarékossági Program pályázatának tapasztalata visszaigazolta a Fidesz évek óta hangoztatott álláspontját, mely szerint a támogatás mértékének legalább tíz százalékkal meg kell haladnia a beruházást terhelő forgalmi adó mértékét – fogalmazott Bencsik János a Fidesz szakpolitikusa.
A Biblia üzleti életben alkalmazható tanulságait mutatja be a magyar üzleti képzés egyik legizgalmasabb vállalkozása a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján nyílt, ingyenes előadássorozat keretében.
Cégünk tevékenységi körébe tartozik minden típusú és évjáratú gépjármű üvegének cseréje. Egyaránt foglalkozunk
- elsőszélvédő
- hátsószélvédő
- és oldalüvegekcseréjével, valamint a
szélvédőbeázások megszüntetésével
.
Autóüveg
autóüvegeinket olyan európai és hazai gyárakból szerezzük be, amelyek a világ autógyártóinak is beszállítói. Ez garantált első osztályú minőséget és magas fokú biztonságot jelent ügyfeleink számára! Az általunk forgalmazott és beszerzett szélvédők és oldalüvegek az alábbiak: -
- PILKINGTON
- SAINT-GOBAIN SEKURIT
- NORDGLASS
- HS laminated
A PEHOSZ Kft. a következő tényekkel biztosítja ügyfelei számára a kifogástalan szolgáltatást: -
Gyári minőséggel megegyező autóüvegek, melyekre teljes k...