Június 16-án jelenik meg James Joyce korszakos jelentőségű regényének, az Ulysses-nek új, kritikai igényű magyar fordítása az Európa Kiadónál; a Cartaphilus az ír szerző kisebb műveiből indít sorozatot idén.
A Tatabányán és Budapesten működő, háromezer hallgatót oktató Edutus Főiskola 2012-től pénzügyi garanciát vállal képzéseiért. A diploma után munkahelyet keres hallgatóinak; ha nem tudnak elhelyezkedni, átképzést biztosít, vagy visszatéríti a tandíj egy részét - mondta el az intézmény stratégiai főigazgatója az MTI-nek.
Az éjszaka leesett hó csak néhány vasútvonalon, illetve körzetben okoz kisebb-nagyobb fennakadásokat a közlekedésben; az ország vasútvonalain az előírt menetrend szerint elindultak a szerelvények - közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel kedden kora reggel.
Szemérem elleni bűncselekmény, kiskorú veszélyeztetésének bűntette, valamint zaklatás miatt nem jogerősen nyolc év fegyházbüntetésre ítélte Sz. Zoltánt hétfőn a Kecskeméti Városi Bíróság.
Összesen 38 embert vittek a rendőrök péntekről szombatra virradó éjszaka közterületekről melegedőkbe - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az MTI-vel. Öt főúton - a 6-oson, az 56-oson, az 58-ason, a 66-oson és a 67-esen - hóláncot kell használniuk az autósoknak.
Gyulán rendezik hétfőtől a katolikus papok idei teremlabdarúgó Európa-bajnokságát, a tornát hatodik alkalommal rendezik meg - közölte a Szeged-Csanádi Egyházmegye sajtószolgálata az MTI-vel.
A 48 kg-osok között szereplő Csernoviczki Éva ötödik helyen zárt a cselgáncsozók olimpiai kvalifikációs cselgáncs Világkupa-sorozatának párizsi Grand Slam-viadalán.
Térfigyelő kamerarendszert építettek ki Tatabányán, csaknem ötvenmillió forintos költséggel. A hálózat jelenleg 23 kamerából áll, a rendszer száz pontig bővíthető - jelentette be Schmidt Csaba (Fidesz)polgármester és a város rendőrkapitánya, Forrai Zsolt pénteken közös sajtótájékoztatón.
Számítástechnikai rendszer elleni bűncselekmény vétsége miatt vádat emelt a tatabányai ügyészség az esztergomi polgármester sajtófelelőse és segítői ellen - erősítette meg a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség a Fidesz esztergomi szervezetének közleményét, melyet pénteken juttattak el az MTI-hez.
Egy budapesti férfi magát rendőrnek, illetve külföldi étterem tulajdonosának kiadva esztergomi és budapesti régiségboltokból vitt magával értékes tárgyakat. Az elkövetőt elfogták, és a bíróság csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezte - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
Bűnszövetkezetben elkövetett csalásért összesen 600 ezer eurós pénzbüntetésre ítélte csütörtökön a párizsi fellebbviteli bíróság a Szcientológia Egyház két legjelentősebb franciaországi szervezetét, megerősítve a több mint két évvel ezelőtt meghozott elsőfokú ítéletet.
Üzletszerűen elkövetett csalással gyanúsít a dorogi rendőrkapitányság egy 42 éves balkányi férfit, aki internetes áruházat üzemeltetett, de árut nem szállított a vevőknek - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán az MTI-vel.
Hétmilliárd forintos pályázat jelent meg fogyatékossággal élők, illetve pszichiátriai és szenvedélybetegek számára létrehozandó lakások, lakóotthonok és lakócentrumok építésére - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára hétfőn Tatabányán.
Blogbejegyzésben válaszolt hétfőn a The American Interest folyóirat internetes kiadásában Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár olvasói levelére Francis Fukuyama amerikai politológus és közgazdász, a Stanford Egyetem professzora.
Az egész Kárpát-medencére kiterjedő Wekerle terv részeként minden környező országban elkészül az ottani magyarság gazdaságfejlesztési terve, ez lett kész először az erdélyi Mikó Imre tervben - mondta a tervet ismertető konferencián Szatmáry Kristóf a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára hétfőn Budapesten.
Hosszabb menetidővel közlekednek több vonalon a vonatok műszaki hibák és a hideg miatt; a váltók több helyen lefagytak, volt ahol a szerelvények áramszedője jegesedett el - tájékoztatta Both Ferenc, a Mávinform sajtóügyeletese hétfőn reggel az MTI-t.
"Elvesztett vagy soha nem birtokolt dolgok iránti vágyódás, sóvárgás, belenyugvó csendesség, egyszerűség, nyugalom. Béke. Halál. Ilyesmi." - írta Egressy Zoltán a magyar színpadon megszületett portugál-érzésről a Portugál 2003. október 22-ei miskolci bemutatójára a Színházi Estékben. Mától Tatabányán is játsszák a már rengeteg helyen színpadra állított Portugált.
Az életének 78. évében elhunyt Csurka István íróról szólva Karinthy Márton, az egyetlen olyan budapesti színház vezetője, ahol Csurka-darabot játszanak, arról beszélt, hogy az alkotó halála után a mű él tovább, a napi politika már nem szólhat bele megítélésébe.
Az LMP-nek most nem feladata, hogy együttműködjön a Demokratikus Koalícióval (DK) - írta a Gyurcsány Ferencnek küldött válaszában Jávor Benedek. A frakcióvezető szerint nincs értelme a színfalak mögött zajló "szakértői" eszmecserének, ezért inkább azt javasolja, hogy az elmúlt két évtizeddel való szembenézést a civil közösségekkel közösen, a nyilvánosság előtt folytassák.
Pénteken reggel hat órakor leállt a Malév - jelentette be a társaság. A Malév igazgatósága a kár minimalizálása érdekében elrendelte a magyar nemzeti légitársaság üzemszerű működésének beszüntetését.
Bizakodó nemzetközi hangulatban tartja árfolyamát a forint péntek reggel: az eurót röviddel hét óra után 291,42 forinton jegyezték a nemzetközi deviza kereskedelemben a csütörtök esti 291,47 forint után.
Megállapodást kötött Oroszlány önkormányzata és a Magyar Villamos Művek (MVM), hogy a társaság kidolgozza a város távfűtésének lehetőségeit, miután 2014 végétől várhatón leáll a távhőt jelenleg biztosító Vértesi Erőmű - mondta a város fideszes polgármestere kedden az MTI-nek.
Háromhektárnyi területen új vízi élőhelyeket alakítanak ki a madaraknak és az őshonos vízinövény-társulásoknak a tatai Öreg-tóban - írta csütörtöki számában a 24 Óra.
Egy és negyedórán át raboskodott unokájával egy nagyáruház liftjében egy nő Nagy-Britanniában, mert a személyzetnek nem volt joga megnyomni egy gombot.
Második világháborús bombát fordított ki a földből egy munkagép hétfőn egy építkezésen Tatabányán, a környéket 150 méteres körzetben kiürítik - közölte a Komárom-Esztergom megyei katasztrófavédelem az MTI-vel.
Gépek, gyártósorok telepítése, átszerelése, rakodása mechanikai és elektromos beüzemelése. Nagy méretű és súlyú gépek, berendezések mozgatása,rakodása....